HELYZET-MEGHATÁROZÁSI INFORMÁCIÓVAL KAPCSOLATOS ÓVINTÉZKEDÉSEK

Bizonyos szolgáltatások nyújtása csak abban az esetben lehetséges, ha Ön megadja a saját vagy a járműve tartózkodási helyét. Nagyon komolyan vesszük az Ön helyzet-meghatározási információinak a bizalmas kezelését.


Az Ön Helyzet-meghatározási Információt (többek között a járműszervizelési eljárás keretében megtekintett információkat is) az alábbi óvintézkedésekkel védjük:

 

  • Ezeket az információkat csakis olyan formában tároljuk, amely az Ön személyéhez vagy a járművéhez kapcsolódik, és csakis addig, amíg arra a meghatározott célra szükséges, amelyhez Ön a hozzájárulását megadta.
    Ezeket az információkat csak akkor szerezzük meg, vagy az adott formában akkor tekintjük meg, ha az igényelt szolgáltatáshoz szükséges, vagy ha annak megtartására és/vagy információ átadására jogszabály kötelez bennünket (és amikor az információt jogérvényesítéshez vagy bármely más harmadik személynek kell átadnunk, akkor értesítjük Önt, kivéve, ha ez bűncselekmények megelőzésére vagy felderítésére vonatkozó érdekbe ütközne, vagy ahol ez számunkra nem megengedett). 
  • A Jármű Helyzet-meghatározási Információi és a Készülék Helyzet-meghatározási Információi nincsenek összekötve, kivéve, ha az az igényelt szolgáltatáshoz szükséges.
  • A Helyzet-meghatározási Információk elemzési célokra történő felhasználását kizárólag visszaállíthatatlanul anonimizált adatállományokon végezzük. 

 

Mi, vagy a Kereskedő rendelkezhetünk hozzáféréssel a Helyzet-meghatározási Információkhoz, és az általuk nyújtott szolgáltatások révén (pl. a ConnectedDrive esetén) a BMW AG is rendelkezhet hozzáféréssel a Jármű Helyzet-meghatározási Információkhoz.


Amikor Ön megvásárolja a járművet, vagy aktiválja vagy konfigurálja a szolgáltatást vagy az alkalmazást (pl. ConnectedDrive-ot vagy Connected App-ot), akkor megkapja annak a helyzet-meghatározási információnak a részletes leírását, amely a helyzet-meghatározási információtól függő szolgáltatás nyújtásához szükséges. Kérjük, vegye azonban figyelembe, hogy a szolgáltatásaink bizonyos elemeit nem leszünk képesek nyújtani Önnek, ha a helyzet-meghatározási információinak a gyűjtését korlátozza.
 

Bővebben