A sütik általunk történő használatának kezelése átmenetileg offline. Ezért lehet, hogy bizonyos sütihasználat engedélyezését igénylő funkciók hiányozni fognak.

BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK.
A nagy felelősséget a vállukon viselő emberek számára fontos, hogy biztonságban érezhessék magukat – anélkül, hogy ennek oltárán fel kéne áldozniuk azt a különleges vezetési élményt, amelyet csak egy BMW Biztonsági Jármű képes nyújtani. A BMW immár több mint 40 éve állít új mércét a páncélozott járművek dizájnja, valamint fejlesztése terén. Jelenlegi modellpalettánk lenyűgöző stílusban viszi tovább ezt a hagyományt. Szálljon hát be és dőljön hátra abban a biztos tudatban, hogy nem is lehetne biztonságosabb, illetve pihentetőbb környezetben. Minden egyes biztonsági járművet egyedi módon készítenek el úgy, hogy az beleolvadjon a környezetébe, ugyanakkor kiemelkedő teljesítménnyel rendelkezzen; kiemelkedjen a tömegből; a gyártási folyamat minden egyes fázisát mesteri aprólékosság jellemzi. Mindennek eredményeként olyan járművek születnek meg, amelyek teljesítik a legszigorúbb ballisztikai védelmi előírásokat, ugyanakkor messzemenőkig megfelelnek a legkényesebb egyéni igényeknek is.
A nagy felelősséget a vállukon viselő emberek számára fontos, hogy biztonságban érezhessék magukat – anélkül, hogy ennek oltárán fel kéne áldozniuk azt a különleges vezetési élményt, amelyet csak egy BMW Biztonsági Jármű képes nyújtani. A BMW immár több mint 40 éve állít új mércét a páncélozott járművek dizájnja, valamint fejlesztése terén. Jelenlegi modellpalettánk lenyűgöző stílusban viszi tovább ezt a hagyományt. Szálljon hát be és dőljön hátra abban a biztos tudatban, hogy nem is lehetne biztonságosabb, illetve pihentetőbb környezetben. Minden egyes biztonsági járművet egyedi módon készítenek el úgy, hogy az beleolvadjon a környezetébe, ugyanakkor kiemelkedő teljesítménnyel rendelkezzen; kiemelkedjen a tömegből; a gyártási folyamat minden egyes fázisát mesteri aprólékosság jellemzi. Mindennek eredményeként olyan járművek születnek meg, amelyek teljesítik a legszigorúbb ballisztikai védelmi előírásokat, ugyanakkor messzemenőkig megfelelnek a legkényesebb egyéni igényeknek is.

VERSENY





TELJES KÖRŰ VÉDELEM ALATT
Az, hogy Önnek milyen fokú védelemre van szüksége, az egyéni körülményeitől függ – vagyis attól, hogy hol él, hogy mi a munkája, valamint, hogy mennyire közismert. A BMW az egyetlen olyan gyártó, amely figyelembe veszi az eltérő szükségleteket és amely több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a páncélozott járművek építése terén.
Utascella
A legújabb védelmi technológia – egyenesen a BMW-től: a páncélzat tökéletesen illeszkedik a bázismodell karosszériájához. Ily módon a BMW X5 Protection VR6 szemre alig megkülönböztethető a normál modelltől – és ez mind a külső megjelenésre, mind a belső térre igaz. A legnagyobb odafigyeléssel járunk el az olyan érzékeny részek páncélozásánál, mint az ajtóhézagok, az illesztések vagy éppen az ajtókon lévő fém- és üvegfelületek találkozása. A BMW X5 Protection VR6 modellmegnevezésében szereplő „VR6” rövidítés arra a védelmi kategóriára utal, amelynek a jármű hivatalosan megfelel (a VPAM BRV 2009 szabvány legutolsó változata szerint). A civil biztonsági járművek a VR1-től a VR10-ig terjedő védelmi kategóriákba soroltak. A fentieken túl e jármű megfelel az ERV 2010, valamint a PAS 300 irányelvekben foglaltaknak is.
Mindemellett az autó megkapja az új, ún. „Post-Blast-Protection” páncélüvegezést is, amely egy esetleges újbóli támadás esetén is biztonságot szavatol. A biztonsági üvegtáblák stabilan a helyükön maradnak, így nem támad rés az üvegfelületek és a karosszéria között. Ily módon megelőzhető, hogy az ablakfelületek és a karosszéria között olyan hézagok keletkezzenek, amelyeket a támadók gyenge pontokként használhatnak. Ott van továbbá a támadáskor önmagát hermetikusan lezáró üzemanyagtartály, valamint az alvázpáncélozás is, amely megoldások teljes körű védelemben részesítik Ön.Védelmi szint
Tapasztalja meg a biztonságérzet új szintjét – a BMW X5 Protection VR6 segítségével. Az utascella páncélzatát nagy szilárdságú acélelemek alkotják, amelyeket az alapfelszereltségként járó páncélozott csomagtér-leválasztó elem egészít ki. A péncélzat marok-, valamint kézi lőfegyverekből kilőtt vasmagvas, maximum 7,62 x 39 mm-es lőszerekkel elkövetett támadásokig nyújt védelmet. A zsanérok környéke az akár 7,62 x 39 mm-es ólommagos (SC) lőszereknek is ellenáll. Mindkét kaliber általánosan használatos a legnépszerűbb kézi lőfegyverhez, a Kalasnyikov AK-47-eshez. A fentieken túl a páncélozott utascella óv a 15 kg TNT-nek megfelelő erejű robbanószerrel 4 méteres távolságból elkövetett támadástól is. A megerősített tető a DTG5-höz hasonló robbanóeszközöktől is védi az autó utasait. A külső, alumíniumból és ballisztikus acélból készülő alvázpáncél megóvja Önt a DM51 kézigránát felrobbanásakor keletkező lökéshullámoktól, valamint repeszhatástól. Az alvázpáncél szövetanyaggal1 is megerősíthető, amelynek köszönhetően az a HG85 kézigránáttal elkövetett támadás ellen is védelmet nyújt.
1Opcionális felszereltség.Tanúsítvány
Az átfogó tesztelési eljárásnak alávetett BMW Biztonsági Járművek hivatalosan megfelelnek a nemzetközileg elfogadott „Bullet Resistant Vehicles” (BRV 2009) irányelveknek. Ily módon tehát Ön abszolút biztos lehet abban, hogy a lehető legmagasabb fokú védelemben részesül.

BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: ELŐNYÖK AZ ÖN SZÁMÁRA
Munka a BMW Biztonsági Járművekkel
A BMW Biztonsági Járművek jóvoltából Önnek egyetlen fontos területen sem kell kompromisszumokat kötnie. A BMW több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a páncélozott járművek fejlesztése és gyártása terén, emellett szakadatlanul folytatja innovációs tevékenységét is annak érdekében, hogy megóvja Önt és – természetesen – a vezetés színtiszta élményét. Ily módon tehát Ön abszolút biztos lehet abban, hogy a lehető legmagasabb fokú védelemben részesül – úgy, hogy annak elérése semmilyen téren nem kényszeríti kompromisszumokra. Már csak azért is így van ez, mivel a legelső vázlatoktól az utolsó lakkréteg felviteléig mindent saját magunk végzünk. A személyes biztonság ugyanis túlságosan fontos ahhoz, hogy annak megvalósítását ne kizárólag valódi szakértőkre bízzuk. Természetesen mindegy egyes BMW-t a legnagyobb pontossággal és gondossággal, a globális BMW gyártói hálózatban alkalmazott, a legszigorúbbnak számító minőségi követelmények betartásával építünk meg. A fentiek miatt igaz az, hogy egyedül a BMW kínál maximális védelmet.
BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: ELŐNYÖK AZ ÖN SZÁMÁRA
Munka a BMW Biztonsági Járművekkel
A BMW Biztonsági Járművek jóvoltából Önnek egyetlen fontos területen sem kell kompromisszumokat kötnie. A BMW több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a páncélozott járművek fejlesztése és gyártása terén, emellett szakadatlanul folytatja innovációs tevékenységét is annak érdekében, hogy megóvja Önt és – természetesen – a vezetés színtiszta élményét. Ily módon tehát Ön abszolút biztos lehet abban, hogy a lehető legmagasabb fokú védelemben részesül – úgy, hogy annak elérése semmilyen téren nem kényszeríti kompromisszumokra. Már csak azért is így van ez, mivel a legelső vázlatoktól az utolsó lakkréteg felviteléig mindent saját magunk végzünk. A személyes biztonság ugyanis túlságosan fontos ahhoz, hogy annak megvalósítását ne kizárólag valódi szakértőkre bízzuk. Természetesen mindegy egyes BMW-t a legnagyobb pontossággal és gondossággal, a globális BMW gyártói hálózatban alkalmazott, a legszigorúbbnak számító minőségi követelmények betartásával építünk meg. A fentiek miatt igaz az, hogy egyedül a BMW kínál maximális védelmet.

BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: DINAMIZMUS BÁRMILYEN TEREPEN






BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: A LEGAPRÓBB RÉSZLETRE IS KITERJEDŐ VÉDELEM
Minden, a biztonsági koncepció részét képező komponenst a legnagyobb gondossággal alkotunk meg, aminek köszönhetően a jármű és annak biztonsági elemei egyetlen, optimális tulajdonságokat mutató egészet alkotnak. Annak érdekében, hogy az utasok képesek legyenek kommunikálni a külvilággal az ajtó és az ablakok kinyitása nélkül is, a járműhöz alapfelszereltségként jár egy intercom rendszer. A még teljesebb körű biztonságot szolgálja a rablásjelző riasztóberendezés. A BMW X5 Protection VR6 felszereltsége tartalmazza a defekttűrő gumiabroncsokat, amelyek jóvoltából az autó a gumik nyomásvesztését követően is továbbhaladhat. A szintén az alapfelszereltségbe tartozó fűtőtt szélvédő mindenkor tiszta kilátást biztosít, a hővédő üvegezés1 pedig diszkréten elrejti a hátul ülőket.
1Opcionális felszereltség
Biztonsági üzemanyagtartály
Az önzáró tank külső fizikai behatás esetén hermetikusan lezárja magát, megakadályozva ezzel az üzemanyag-szivárgást.
Többrétegű biztonsági üvegezés
A BMW X5 Protection VR6 vezetőjét és utasait 30 mm vastag, többrétegű, polikarbonát repeszvédő réteggel bevont biztonsági üvegek óvják.
Kiegészítő padló és tetőpáncélzat
Körkörös biztonság – az alapfelszereltség részét képező, a repeszeknek ellenálló alvázvédő burkolat megóvja Önt a DM51 kézigránátokkal elkövetett támadásoktól. Opcióként az alvázvédő burkolat megerősíthető úgy, hogy az a HG85 kézigránátoknak is ellenáll. Az opcionális tételek közé tartozik az erősebb páncélozott tető is, amely biztonsági acélból és szálerősítéses anyagokból készül. A tető – az alapfelszereltségként járó ballisztikai védelem mellett – igazoltan óv a drónból kilőtt DTG5 gránát repeszhatása ellen (200 gramm C4-es robbanószer és több mint 500 repesz).





KIEGÉSZÍTŐ FELSZERELTSÉGEK SPECIÁLIS IGÉNYEKHEZ
Önnek bizonyára olykor többre van szüksége a védelemnél. A méltóságok vagy a biztonsági kíséret szállításának szerepkörét beöltő járműveknek képeseknek kell lenniük arra is, hogy a megszakítás nélküli ügymenet érdekében másodpercek alatt mozgó irodává változzanak. A BMW immár több mint 50 éve gyárt hatósági járműveket, szoros együttműködésben a nagyvilágban szerte működő hatóságokkal és kormányzati hivatalokkal. A hivatalos felhasználás céljaira a járművekhez villogókat, különböző szirénaeffektusokat előállítani képes jelzőrendszereket, jeladó eszközöket és rádiókat kínálunk, sőt a választékból még a zászlótartók sem hiányoznak.
Zászlótartók diplomáciai feladatokhoz
A hivatalos zászlók az autó bal vagy jobb oldalán lévő zászlótartóhoz1 rögzíthetők.
1 Opcionális felszereltség.
Soft-Close funkció
A Soft-Close funkció automatikusan, szinte teljesen hangtalanul zárja be a résnyire nyitott ajtókat.
BMW Lézervilágítás
Lézeres távolságifényszóró-módban a különleges X motívummal ellátott BMW Lézervilágítás akár 500 méternyi útszakaszt is képes bevilágítani – a hatótávolsága tehát közel duplája a hagyományos fényszórókéinak. Az út jobb éjszakai megvilágítása jelentős mértékben fokozza a biztonságot. A kék színű X motívum és a „BMW Laser” felirat kihangsúlyozzák a jármű magas technológiai színvonalát.
Vezeték nélküli mobiltelefontöltés
A Vezeték nélküli mobiltelefontöltés1 felszereltség jóvoltából az okostelefon Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakozhat a jármű fedélzeti rendszeréhez.
1 A felszereltség lehetővé teszi a Qi szabványnak megfelelő mobiltelefonok indukciós töltését. Az eredeti BMW tartozékok kínálatában találhatók olyan speciális töltőtokok, amelyeknek köszönhetően bizonyos, a Qi szabványnak nem megfelelő okostelefonok is tölthetők indukciósan.Professional szórakoztató egység a hátsó üléseknél
A hátsó üléseknél elhelyezett Professional szórakoztató egység kitűnő szórakozást nyújt a hátul ülő utasok számára a két különálló, nagy felbontású, színes kijelzőnek köszönhetően.


BMW INTELLIGENT PERSONAL ASSISTANT* A BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEKBEN
A BMW Intelligent Personal Assistant jóvoltából nem marad megválaszolatlan kérdés. A legnagyobb tudású járműszakértőről van szó, amelynek feladata az Ön támogatása. Függetlenül attól, hogy mit szeretne megtudni a BMW-jéről, illetve, hogy miben lenne szüksége segítségre, az asszisztensre bizton számíthat. A jóvoltából alaposabban megismerheti járművének funkcióit, de az mindent tud BMW-jének általános státuszáról is.
*A szolgáltatás magyar nyelven jelenleg nem érhető el.
HASZNÁLT BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK.
Biztonság a kezdetektől fogva.
Annak érdekében, hogy példamutatóan gyors és problémamentes megoldást kínálhasson a használt Biztonsági Járművek megvásárlásához, a BMW a BMW Biztonsági Járművek exkluzív választékával, valamint első osztályú szervizszolgáltatásokkal áll az Ön rendelkezésére. A BMW Biztonsági Járművek megfelelnek a minőséggel szemben támasztott szigorú követelményeknek, ami garancia arra, hogy még a legkomolyabb biztonsági elvárásoknak is megfeleljenek. Mindezeken túlmenően a használt BMW Biztonsági Járművek felett az átfogó tartalmú, világszintű BMW szervizprogram védőhálója feszül.
További információkért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeken:


BMW BIZTONSÁGIJÁRMŰ-VEZETŐI TRÉNING KIFEJEZETTEN BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEKHEZ.
A legrosszabb forgatókönyvre való felkészülés jó megoldás arra, hogy az soha ne következzen be. A BMW ezen megközelítése jóval többről szól, mint magáról a járműről. Olyan speciális vezetői tréningek is rendelkezésre állnak, amelyeken a résztvevők magukévá tehetik mindazokat az ismereteket, amelyek bármilyen biztonsági jármű vezetésénél jól jönnek, illetve, amelyeken megtudhatják, hogy miként hozható ki a legtöbb a BMW X5 Protection VR6-ból. A két különböző típusú tréningen a vezetők begyakorolhatják a veszélyes helyzetek leghatékonyabb kezelését – aminek köszönhetően az ilyesfajta szituációk jó eséllyel elkerülhetővé válnak. Kérjük, hogy a kétféle BMW Biztonságijármű-vezetői Tréninggel kapcsolatos részletes tudnivalókért lapozza fel a vonatkozó katalógust.
További információkért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeken:
BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK, 1-ES SZINTŰ TRÉNING
Fordítsuk komolyra a szót: Fontos személyiségek sofőrjeként Önnek nap mint nap páncélozott járműveket kell vezetnie. Ezek a járművek viszont sokkal nehezebbek, mint a normál autók, következésképpen nagyon eltérő módon viselkednek az utóbbiakhoz képest. Hogyan tudom végrehajtani a nagy sebességű manővereket? Milyen praktikákat kell ismernem ahhoz, hogy kivitelezhessek egy biztonsági kikerülési manővert? Nos, a profi BMW instruktorok minden olyan ismeretet átadnak a tréningen résztvevőknek, amelyekre azoknak szükségük van rendkívül felelősségteljes munkájukhoz. Természetesen megfelelő autóvezetői képességeknél jóval többre van itt szükség. A tréning fókuszában az előrelátó vezetés, a feszült szituációkban is optimális helyzetáttekintés, valamint a tökéletes éjszakai járműkezelés állnak.
A tréning helyszíne: Driving Center GroßDölln/ Großdölln
A tréning időtartama: két nap/két éj (érkezés és elméleti tréning az első nap estéjén)
A résztvevők száma: Csoportonként maximum nyolc / autónként két résztvevő
Járművek: BMW Biztonsági Járművek és BMW modellek az aktuális járműválasztékból
Előfeltétel: nincs
Költségek: érdeklődésre
Az ár az alábbiakat foglalja magában: A vezetési dinamika elmélete, praktikus vezetési feladatok, két éjszakai szállás teljes ellátással, egyágyas szobák, csapattámogatás és biztosítás.
BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK, 2-ES SZINTŰ TRÉNING
A lehető legjobb képzés hivatásos vezetőknek. Mindenki, aki részt vesz ezen a haladó szintű képzésen, tökélyre fejlesztheti tudását. Helytállás az olyan extrém helyzetekben, mint a menekülés, a páncélozott autó biztonságos kezelése vagy éppen a mentális erő megőrzése: minden, a megelőző szakmai tréningeken elsajátított tudás elmélyül a három nap alatt. A kurzus végeztével a résztvevők magasabb szintre kerülnek a vezetési tudás terén. Éjszakai tréningek, menekülési forgatókönyvek gyakorlása paintball-tűzben, járműkötelékben való vezetés vagy gyors felvezetőautó-körök a pályán – minden a képzés részét képezi, ami csak segítheti a résztvevőket munkaköri szerepük tökéletesítésében és abban, hogy optimális biztonságot szavatolhassanak klienseiknek. A képzés mindent az Ön kezébe ad, amitől profi sofőrré válhat.
A tréning helyszíne: Driving Center GroßDölln/ Großdölln
A tréning időtartama: három nap/három éj (érkezés és elméleti tréning az első nap estéjén)
A résztvevők száma: Csoportonként maximum nyolc / autónként két résztvevő
Járművek: BMW Biztonsági Járművek és BMW modellek az aktuális járműválasztékból
Előfeltétel: Elvégzett BMW Biztonsági Járművek 1-es szintű tréning
Költségek: érdeklődésre
Az ár az alábbiakat foglalja magában: A vezetési dinamika elmélete, praktikus vezetési feladatok, három éjszakai szállás teljes ellátással, egyágyas szobák, csapattámogatás és biztosítás.

BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: MODELLÁTTEKINTÉS
Pontosan az a biztonság, amire Önnek szüksége van
A BMW Biztonsági Járművek hatásos védelemben részesítik Önt és utasait, bárhol is járjanak. E járművek a szériamodellek pozitív jellemzőit speciális megerősítésekkel ötvözik, amelyek még a gyakorlott szem számára is észrevehetetlenek. Egy független német állami intézet által minősített BMW Biztonsági Járművek az autók körében lehetséges legmagasabb védelmi szintet nyújtják – olyan elegáns és exkluzív módon, ahogyan egyetlen más gyártó terméke sem.
BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: MODELLÁTTEKINTÉS
Pontosan az a biztonság, amire Önnek szüksége van
A BMW Biztonsági Járművek hatásos védelemben részesítik Önt és utasait, bárhol is járjanak. E járművek a szériamodellek pozitív jellemzőit speciális megerősítésekkel ötvözik, amelyek még a gyakorlott szem számára is észrevehetetlenek. Egy független német állami intézet által minősített BMW Biztonsági Járművek az autók körében lehetséges legmagasabb védelmi szintet nyújtják – olyan elegáns és exkluzív módon, ahogyan egyetlen más gyártó terméke sem.


BMW X5 PROTECTION VR6
A fegyveres támadás lehetőségével – különösen az olyanokéval, amelyeket az AK-47-eshez hasonló automata lőfegyverekkel követnek el – bizonyos ügyfeleknek minden nap szembe kell nézniük. Ugyanakkor viszont egyre többen vágynak olyan sokoldalú Sports Activity Vehicle kategóriájú járműre, amellyel bárhová eljuthatnak bármilyen célból. Felismerve ezt az igényt, a BMW volt az első olyan gyártó, amely hathatós választ adott az említett kétféle igényre, a biztonság új szintjét teremtve meg. A gyártó munkálkodásának egyik eredménye a BMW X5 Protection VR6, amely magas szintű biztonságot nyújt a mindennapi mozgás során és amely nagyszerű kényelmet nyújt négy utas számára.
Belső tér
A BMW X5 Protection VR6 belső terét úgy alakították ki, hogy az intuitívan legyen használható és maximális kényelmet nyújtson. E cél megvalósítását olyasmik szolgálják, mint az emelt üléspozíció, a vezetőorientált műszerfal és az innovatív iDrive rendszer. Mindez egyúttal biztonságosabbá is teszi a járművet. Ha ugyanis Ön nyugodt és azt érzi, hogy uralja a helyzetet, jobban képes reagálni veszélyhelyzetben.
Színek, bőrkárpitok, nemesfa belső felületek: a BMW X5 Protection VR6 a lehetőségek úgyszólván határtalan tárházát nyitja meg Ön előtt. E lehetőségek között természetesen nagy számban találhatók meg a BMW Individual választékába tartozó opciók.
A navigáció funkcióval ellátott BMW Live Cockpit Professional egy kitűnő minőségű kijelzőrendszer, amely a nagy felbontású, 12,3” méretű, érintéssel vezérelhető központi kijelzőt, valamint a teljes egészében digitális, 12,3” méretű műszeregységet foglalja magában.
A négyzónás automatikus klímaberendezés a kibővített tartalommal ellátott kétzónás automatikus klímaberendezés funkcióin felül tartalmaz két, a B-oszlopokba épített légbefúvó rostélyt is. A felszereltség mindemellett lehetőséget ad arra is, hogy a hátul helyet foglalók külön-külön szabályozzák a klímát az erre a célra szolgáló vezérlőegységgel.
A vezető és az első utas komfortülései – amelyek tág határok között, elektromosan állíthatók – tökéletes üléspozíciót biztosítanak a kipihent megérkezés érdekében.
A vezető és az utas ülésének masszázsfunkciója az izmok stimulálásával vagy ellazításával még jobbá teszi a fizikai közérzetet.
Az első ülések aktív ülésszellőztetés1,2 funkciója kellemesen hűssé varázsolja az ülés felületét, aminek jóvoltából komfortosabbá válik az utazás – még a legnagyobb forróságban is.
A multifunkciós gombokkal ellátott, a vezetőoldali légzsáknak is helyet adó M bőrkormány háromküllős dizájnnal rendelkezik. A fekete varrású, fekete színű Walknappa bőrrel borított, speciálisan kiképzett hüvelykujj-támaszokkal ellátott karimával rendelkező bőrkormány közvetlen, sportos kormányzási élményt biztosít.
Az új BMW X5 Protection VR6 magas szintű üléskényelmet – amelynek szerves részét képezi a nagyvonalú lábtér – biztosít négy utas számára. A mozgatható elválasztóelem pedig anélkül biztosít kellemes térzérzetet, hogy kompromisszumokra kényszerítene a biztonság terén.1Opcionális felszereltség.
2Kizárólag a komfortülésekkel együtt érhető el.Páncélzat
A BMW X5 Protection VR6 biztonsági üvegből készült ablakait belül polikarbonát bevonattal látták el, ami megakadályozza, hogy üvegszilánkok kerüljenek az utastérbe. Az üvegek nemcsak a tompa tárgyakkal vagy a maroklőfegyverekkel elkövetett támadások ellen védenek, hanem azoktól is, amelyekhez a világ legszélesebb körben használt kézi lőfegyverét, az AK‑47-est használják.
A BMW olyan formadarabokat alkalmaz a BMW X5 Protection VR6 esetében, amelyek pontosan követik a szériamodell kontúrjait. Mindennek köszönhetően az összes normál légzsák beépíthető az autóba – anélkül, hogy az utaskabin ettől kevésbé tágasnak érződne.
Foglaljon helyet és érezze biztonságban magát: az ajtóperemek, a fém- és üvegfelületek találkozási pontjai, valamint a karosszériaelemek illesztései vannak leginkább kitéve sérülésnek fegyvertűz esetén. A BMW X5 Protection VR6 esetében azonban az említett területeket páncélzattal erősítették meg, így sem a lövedékek, sem pedig a repeszek nem hatolhatnak be az utastérbe.
Futómű és elektronika
Az elektronikus vezetéssegédeket, valamint a futóműveket úgy módosították, hogy azok a páncélzat plusz tömege ellenére is optimális menetdinamikai tulajdonságokat biztosítsanak.
Tanúsítvány
A BMW X5 Protection VR6 teljesíti a VR6 védelmi szabvány előírásait (a BRV 2009 irányelvei alapján tesztelve), ami azt jelenti, hogy biztonságot nyújt a világ legszélesebb körben használt lőfegyverével, az AK-47-essel elkövetett támadások ellen.
A jármű egésze rendelkezik hivatalos minősítéssel. A BMW X5 Protection VR6-ot olyan teszteknek vetették alá, amelyeknek során a teljesen kész járművet több száz körön át fegyvertűznek tették ki. E próbák során meggyőződtek arról, hogy a jármű véd az olyan automata fegyverekkel elkövetett támadások ellen, mint amilyen például az AK-47-es géppisztoly. A hivatalos minősítést csak a komplett járműre – tehát nem az ahhoz felhasznált anyagokra – adják meg, amennyiben az sikerrel megfelelt a szükséges ballisztikai teszteken.

BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: A BIZALOM JÓ DOLOG. A TAPASZTALAT MÉG JOBB
Az Ön biztonságba helyezésének nagy múltra visszatekintő tradíciója
A BMW immár több mint 40 éve fejleszt és gyárt a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő biztonsági járműveket. Az eltelt idő alatt leszűrt egyik legfontosabb tapasztalat: Csak azok képesek kompromisszumok nélkül teljesíteni a biztonság összes aspektusával kapcsolatos elvárásokat, akik egyetlen forrásból kiindulva alkotják meg a védelmi koncepciót. Ez azt jelenti, hogy a védelmet szolgáló elemekkel, valamint az azok beépítésével együtt járó tömegnövekedéssel eleve számolnak a szériagyártású jármű fejlesztése során. Ezen megközelítés – az innovatív anyagok és a legmodernebb fejlesztési eljárások alkalmazásával együtt – lehetővé teszi a védelmet szolgáló komponensek tökéletesen koordinált integrációját a gyártás megkezdésének idejére.
BMW BIZTONSÁGI JÁRMŰVEK: A BIZALOM JÓ DOLOG. A TAPASZTALAT MÉG JOBB
Az Ön biztonságba helyezésének nagy múltra visszatekintő tradíciója
A BMW immár több mint 40 éve fejleszt és gyárt a legszigorúbb követelményeknek is megfelelő biztonsági járműveket. Az eltelt idő alatt leszűrt egyik legfontosabb tapasztalat: Csak azok képesek kompromisszumok nélkül teljesíteni a biztonság összes aspektusával kapcsolatos elvárásokat, akik egyetlen forrásból kiindulva alkotják meg a védelmi koncepciót. Ez azt jelenti, hogy a védelmet szolgáló elemekkel, valamint az azok beépítésével együtt járó tömegnövekedéssel eleve számolnak a szériagyártású jármű fejlesztése során. Ezen megközelítés – az innovatív anyagok és a legmodernebb fejlesztési eljárások alkalmazásával együtt – lehetővé teszi a védelmet szolgáló komponensek tökéletesen koordinált integrációját a gyártás megkezdésének idejére.
TÖBB MINT 40 ÉVNYI TAPASZTALAT A BIZTONSÁG TERÉN


1995
BMW 7 High Security Limousine – amely még magasabbra helyezte a mércét a nemzetközi piacon.

2003
BMW 7 High Security – a kor legmodernebb technológiáival felvértezett negyedik generáció.

2004
BMW X5 Security – a páncélozott Sports Activity Vehicle (SAV) kategóriájú járművek első generációja.

2008
BMW X5 Security és BMW X5 Security Plus – a BMW X5 első Security Plus generációja VR6 védelmi szinttel.

2012
BMW 7 High Security – az autógyártók közül elsőként a BMW bocsájtja útjára az első olyan autót, amely teljesíti a VR7 (BRV 2009) védelmi kategória előírásait.

2013
A BMW X5 Security és a BMW X5 Security Plus jelzik a páncélozott SAV-ok következő generációjának színre lépését.

2019
BMW X5 Protection VR6 – a BMW Biztonsági Járművek körébe tartozó SAV-ok negyedik, egyben legutóbbi generációja.