BÁMULATOS – BELÜL IS, KÍVÜL IS.

Kényelem és praktikum a BMW X4-ben.

Rendkívül nagyvonalú beltér: a BMW X4 kívülről kupésan elegáns tetővonalával nyűgöz le. Belső terét pedig verhetetlen funkcionalitás és kényelem jellemzi. Az alapfelszereltségként járó, 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléstámlák lehetővé teszik, hogy a belső teret Ön úgy bővítse, ahogy azt az egyedi szállítási igényei megkövetelik.

KOMFORT BEJUTÁS.

KOMFORT BEJUTÁS.

Innovatív és egyszerűen működtethető – a komfort bejutás az autókulcs használata nélkül teszi lehetővé az ajtók nyitását és a motor beindítását.
A kulcsot, amely lehet akár a nadrágzsebben vagy akár az aktatáskában is, a rendszer automatikusan felismeri, amikor az közelít az autóhoz. Amint ajtózár kireteszel, a vezető már szállhat is be, és indíthatja a motort a Start/Stop gombbal.
A komfort bejutás funkció magában foglalja a Smart Opener funkciót is. Ennek lényege, hogy a beépített érzékelő észleli a hátsó lökhárító alatt tett lábmozdulatot, majd ezután utasítást ad az elektronikának a csomagtér automatikus nyitására, illetve zárására – a művelet tehát emberi kéz érintése nélkül megy végbe.

TÁGASSÁG.

Kupés tetővonala ellenére a BMW X4 kivételesen tágas és praktikus. A kiváló minőségű anyagok mellett a praktikus tárolási lehetőségek, valamint a minden utas számára rendelkezésre álló bőséges tér garantálják a jó közérzetet.
A praktikum a számokban is visszatükröződik: öt ülés, 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléstámla, valamint 500 literesről akár 1400 literesre is bővíthető csomagtér. A csomagtér-takaró roló, valamint az opcionális, rögzítő hálókat és -szemeket, valamint csúszásmentes felületű padlószőnyeget tartalmazó tárolócsomag még magasabb szintre emelik a mindennapi praktikumot egy olyan autóban, amely nem éppen mindennapi.

KIEGÉSZÍTŐ FŰTÉS.

A vezető hűvös időben is kellemesen előmelegített járműben kezdheti meg utazását a rendkívül kényelmes időzítő funkcióval felszerelt kiegészítő fűtésnek köszönhetően, amely a motor működésétől függetlenül képes szabályozni az autó belső terének hőmérsékletét. A berendezés továbbá az ablakfelületek párátlanításáról és jégtelenítéséről is gondoskodik. A kiegészítő fűtés egy különálló távirányító készülék segítségével, a My BMW Remote App vagy az iDrive kontroller használatával hozható működésbe a motor elindítása nélkül.

A vízmelegítő berendezést, amely hőforrásként szolgál, az üzemanyag-ellátó rendszer táplálja energiával. A hideg motort szintén előmelegíti a rendszer. Ezzel tovább csökken a fogyasztás a bemelegedési fázis során. A kiegészítő fűtés beprogramozható úgy, hogy 15 °C alatti hőmérsékleten egy előre meghatározott időpontban automatikusan kapcsoljon be, de a berendezés természetesen manuálisan is bármikor üzembe helyezhető.

ÉRINTÉS NÉLKÜL NYITHATÓ CSOMAGTÉR-AJTÓ.

Amikor valaki a nagybevásárlást követően ki szeretné nyitni a csomagtér-ajtót, általában ügyetlenül keresni kezdi a kulcsot, miközben táskákkal megpakolva ácsorog az autó mögött. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben siet segítségére az innovatív komfort bejutás rendszer, amely lehetővé teszi a csomagtér-ajtó érintés nélkül való felnyitását:

Elég egy, a hátsó lökhárító alatt tett, határozott lábmozdulat, és a szenzorok elindítják a nyitási folyamatot. A műveletet csakis akkor hajtja végre a rendszer, ha a járműhöz tartozó kulcsot érzékeli. Ezután kireteszel a zár, az ajtó pedig önállóan felnyílik. A lábmozdulatot a lökhárítóba, különböző magasságokba beépített szenzorok érzékelik, amelyek kiadják az utasítást az ajtó nyitására. A BMW ConnectedDrive innovatív funkciója még kényelmesebbé teszi a csomagtér-ajtó kinyitását és a berakodást.